Életet is menthet, ha hátrafelé ül a gyermek az autóban

2023.12.30.Életmód

A mai modern gyermekülések használatának növekedésének köszönhetően az elmúlt években jelentősen csökkent a tragédiával végződő balesetek száma. De nemcsak a megfelelő gyerekülés a fontos, hanem az is, hogyan helyezzük el, illetve rögzítjük az autóban.

Azt talán mondani sem kell, hogy a gyermek az autóban csak a törvény által meghatározott gyermekülésben utazhat, az azonban sok szülőnek okoz fejtörést, hogy mikor melyik gyermekülés az ideális, de egyes ülések esetében azok irányának beállítása is gondolkodóba ejti őket.

Mely gyerekülések célszerű menetiránynak háttal elhelyezni?

Nemrég a Bien.hu foglalkozott a kérdéssel, hogy meddig is érdemes hátrafelé utaztatni a gyermekeket az autóban. A cikk szerint Amerikában sokáig az volt a szabály, hogy egészen a 20 kg-os súly eléréséig kellett hátrafelé utaztatni a gyermeket, de ez az ajánlás már nem érvényes. Ugyanakkor az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása szerint legalább 2 éves korig, vagy minimum addig célszerű egy gyermeknek menetiránynak hátrafelé utazni, amíg azt az autósülés súly- és hosszkorlátai lehetővé teszik.

Magyarországon is az az általános ajánlás, hogy csecsemők esetén a babahordozót és a gyerekülést az autóban menetiránynak ellentétesen helyezzük el, hiszen a baba nyaka így kapja a legbiztosabb támasztékot menet közben. Egyes babahordozókat nem is lehet menetiránnyal szemben elhelyezni a kialakításuk miatt.

Bár számos olyan ország van, ahol 2 éves korig kötelezően menetiránynak háttal kell elhelyezni a gyerekülést, hazánkban erre nincs konkrét szabályozás, csak azt írja elő a KRESZ, hogy 150 cm-es magasság alatt kötelező az életkornak megfelelő gyermekbiztonsági rendszer, babák esetén a babahordozó, kisgyerekek esetén pedig a gyerekülés vagy az ülésmagasító.

De miért is jobb, ha hátrafelé utazik a gyerek?

Ma már számos olyan gyerekülés létezik, melyeket 18-ig használhatunk hátrafelé bekötve, sőt, már olyan is akad, amely sokkal tovább használható ebben a pozícióban. Persze érdekes kérdés, hogy ez alapvetően miért is jó. Nos, a gyermekek feje, anatómiájukból adódóan, sokkal könnyebben megbicsaklik, mint a felnőtteké, de még a gerincük is sokkal védtelenebb.

Ha pedig menetirány szerint kötjük be a gyerekeket, illetve helyezzük el a gyermekbiztonsági rendszer, akkor csak a hevederek, biztonsági övek védik őket ütközés közben, nagyobb a sérülés kockázata.

Természetesen ütközés érkezhet hátulról is egy autó esetében, de a statisztika azt mutatja, hogy ennek aránya lényegesen kisebb, mint a szemből történő ütközésé.

Első vagy hátsó ülés? Avagy mikortól utazhat elöl a gyermek?

Gyakori kérdés még az is, hogy hova is helyezzük a babahordozót vagy a gyerekülést. Bár manapság már az legtöbb autóban van gyárilag beépített ISOFIX rendszer a hátsó ülésen, a magyar jogszabályok valójában nem térnek ki arra, hogy kötelezően a hátsó ülésen kell utazni a gyerekeknek.

A hazai törvénykezés alapján tehát, megfelelő gyermekbiztonsági rendszerben persze, de akár az anyós ülésen is utazhat egy gyerek, de menetiránynak háttal, megfelelő babahordozóban egy csecsemő is.